4. Nap, Szentpétervár – június 2.
Másnap reggel Petrodvorecet, Péter cár nyári rezidenciáját készültünk meglátogatni. Ez kb 30. km-re van Pétervártól. A legkényelmesebben szárnyashajóval lehet odajutni, de helyi vonat + busz kombinációval is megközelíthető, jóval kedvezőbb áron. Mi a biztost és a kényelmest választottuk. Persze ennek meg is kérték az árát: irányonként 400 Rbl/fő -ért indították a hajókat az Ermitázs előtt a Néváról.
.jpg)
Egy bő félórás út után szemerkélő esőben kötöttünk ki. Megváltottuk a belépőt az „alsó” parkba (300 Rbl). A mólóról már lehetett látni az aranyozott kupolájú kastélyt, ahová nyílegyenes út vezetett egy parkon át a partról. Közelebb érve egy csatorna mellett vitt az utunk, hidak íveltek át rajta és már látni lehetett a központi szökőkútrendszert.
A magaslaton lévő kastélyhoz középen a szökőkutak vezettek fel, két oldalán lépcsők.
A szökőkutakat aranyozott szobrok díszítették.
Péter cár nyári rezidenciája tulajdonképpen a tengerpartra épített gyönyörű park, több száz szökőkúttal, ligetes sétányokkal.
A terület közepén áll a központi palota.
A park két ellentétes végében van a Péter magánszálláshelyeként szolgáló „Monplaisir” Palota (külön 300 Rbl belépővel a helyszínen),
és a másik végén a vendégek elhelyezésére (is) szolgáló „Marly” Palota.
A központi palota külön (a bejáratnál előre megvett) belépővel múzeumként látogatható, de lévén hétfő, így nem tudtunk bemenni. Az egész park, az épületek nagyon szépek, rendezettek voltak. Aki erre jár, meg kell néznie!
Néhány praktikus dolog: WC a tenger felől nézve a palotától jobbra, az alsó park szintjén félig a föld alá besüllyesztett betonbunkerben van. 
Lehet, hogy korábban ennek a bunkernek valami katonai jelentősége volt a 2. világháborúban. Annak idején sajnos az egész parkot, az épületeket gyakorlatilag porrá rombolták a német csapatok, de emberfeletti munkával újjáépítették és pótolták a megsemmisült berendezéseket, gyűjteményeket !
Kajálni a központi palota épület közepén lehet leülős étteremben. Az épülettel szemben állva balra, kb. 100 méterre a lenti szinten meg néhány egyszerű falatot, üdítőt lehet venni egy büfében, és azt a parkban a padokon ülve tudjuk elfogyasztani. Nyilván ez utóbbi sokkal olcsóbb. Órákon keresztül bóklásztunk, aztán az utolsó hajóval visszajöttünk Pétervárra.
Az Ermitázs mögött kötött ki. Innen a Néva rakpartján felsétáltunk a Nyári kertig. Azt olvastuk, hogy a Versailles-i kastély parkját akarták lepipálni az építésekor. Hogy mennyire sikerült, nem tudom – lévén még nem voltam Versaillesben -, de mindenesetre szép nagy, gondozott terület.
A főbejáratnál Saturnus Isten horrorisztikus jelenete, miként megeszi az egyik gyermekét.
És mindezt azért teszi, mert előtte az apját ölte meg, és félt, nehogy már az unokák bosszút álljanak ezért. Így aztán megette őket. Nem semmi. Később már nyugalmasabb szobrok szegélyezik a sétányokat. Általában a művészetek, tudományok mindegyikét valamilyen emberi alak testesíti meg. Pl. a navigáció tudományát egy csinos feszes cicijű néni alakjában ábrázolják. Lehet, hogy a mostani GPS-ek „50 méter után forduljon jobbra” bemondó hölgyét ábrázolja a szobor :)
A parkon át a mérnöki palotához jutottunk, itt rendezkedett be a kissé paranoiás Pál cár. Félve a merényletektől a palota egyes részei erődítményre hasonlítanak. Az épület másik különlegessége, hogy falának színe a barack és a bugyirózsaszín között van. A legenda szerint Anna Gagarina viselt ilyen színű kesztyűt, és arra számítva, hogy a hölgynél be fog vágódni, ilyen színűre festette a palotát. Annak ellenére, hogy a cár igen elővigyázatos volt, az erődítmény elkészültét követő hetekben meggyilkolták, pont itt, a „várban”.
A „bástyás” palota mögötti téren szintén áll egy Nagy Péter lovas szobor. Ezt az alkotást azonban a cári emlékmű bizottság nem fogadta el. Helyette a Néva partján álló alkotás nyert. Az itt található művet Pál cár állíttatta fel a nagy uralkodó emlékére 1800-ban, és egy egyszerű felirat díszíti: „A Dédunokától”.
Kigyalogoltunk a Nyevszkijig, közben felfedeztünk egy magyar cukrászdát, az „Eszterházit”.
Mivel valami „komolyabb” kajára gondoltunk, így inkább a Tyeromok mellett döntöttünk, de a leülős verziót választottuk. A kaja kikérésével valami itt sem stimmelt, de itt viszonylag kreatívak voltak, és valahogy túltettük magunkat a nyelvi nehézségeken.
A vacsi után rengeteg időnk volt még indulásig, így úgy döntöttünk, hogy hazagyalogolunk. Ekkor derült ki, hogy metróval sem volt gyorsabb a bejutás a Nyevszkijre, mint sétálva. Utólag most már mindegy, pedig jó lett volna előző este egy kicsit a hajnalban hidait felnyitó Néva partján sétálni…..
Átmentünk az Anyicskov hídon. A szerkezet 4 hídfőjénél 1-1 megvadult lovat megfékező szoborcsoport áll.
A híd alatt folyó Gribojedov csatorna mentén sétáltunk egy háztömbnyit, majd elfordultunk, 3-4 perc séta után már a Kuznyecsnyij Székesegyháznál, a metróállomásnál voltunk.
Itt bementünk egy bevásárlóközpontba, amit belül nagyon igényesen, kívül a szokásos egyen-üvegpalota formára alakítottak ki. Vélhetően egy régi bérház helyére emelték a plázát, mert belső térben megőrizve maradt a többemeletes, sok kis ablakos épület fala, szépen felújítva.
Sok időt nem töltöttünk bent, elmentünk a szállodába a cuccunkért. Már éppen gyalog akartunk nekiindulni a pályaudvarnak (1 metrómegálló), de elkezdett esni az eső, így maradtunk a szokásos földalatti közlekedésnél.
Az állomáson iszonyú nagy tömeg volt, de le tudtunk ülni a váróteremben.
Az indulás idejéhez közeledve a rengeteg ember is eltűnt, végül beállt a szerelvényünk és beszálltunk a teljesen új, kék-narancs festésű „két főváros” nevű szerelvénybe. Irány Moszkva!
Ismét a felső ágyon utaztam, és teljesen rendben volt a vagon meg az utazóközönség is a platzkartnij vagonban.
