5. nap, Moszkva – Június 3.
Kora reggel pontosan érkeztünk, de sajnos szakadó eső fogadott minket. Metróval indultunk a Vosztok szállóhoz. Egy átszállással, bő félóra metrózás után kiszálltunk a „Петровско-Разумовская” megállónál. A metróhoz kapcsolódóan egy óriási placcról indultak a régi Ikarusz buszok a környék külső részei felé. Sok kis kioszk bódé mindenütt, tömeg, és eső, továbbá egy jó nagy tér, aminek lövésünk se volt, hogy melyik részén állunk. Találomra, és esőköpenybe burkolásunk lévén optikai érzékelésünket csőlátásra korlátozva elindultunk valamilyen irányba, hogy legalább valami kereszteződéshez érve be tudjuk azonosítani magunkat a térkép alapján. Szerencsére ez elsőre sikerült, viszont szomorúan tapasztaltuk, hogy a szállás Gostinichnaya úlicája közöttünk és a bekerített vasútsínek mögött van, viszont lövésünk sem volt, hol lehet átmenni. A gyorséttermek kommunikációs kudarcait félretéve bementem találomra az első boltba – ami jellegzetesen egy 24 órán át nyitva tartó virágbolt volt – és megérdeklődtem az átkelés módját. Szerencsére csak 1-2 száz métert kellett menni előre, és ott volt az átjáró, így a magyarázat során nem bonyolódtunk bele nyelvi problémákba.
A hotel utcájának elnevezése: „Gostinichnaya” arra utalt, hogy itt csupa szálloda lesz. És nem tévedtünk, rengeteg eléggé egy kaptafára épült, a 60-70-es években felhúzhatott, egyen piros téglás, vakolatlan épülettel találkoztunk. Egy részük szálló, más valamilyen irodának átalakítva és néhány csak úgy üresen állt. A házak között szépen gondozott park. A környéknek olyan József Attila lakótelep hangulata volt. Némi keresgélés után megtaláltuk a szállodát.
Annak ellenére, hogy kb. reggel 8 körül érkeztünk, átvehettük a szobát, sőt reggelit is kaptunk. Ami azért érdekes, mert a foglalásnál spóroltunk, és nem kértük. Itt meg úgy volt nyilvántartva, hogy a szoba reggelivel jár. Nem tiltakoztunk. Álmosan, kicsit ázottan, de a félnapos utcán kóborlástól megmenekülve felmentünk a szobába.
Ez is rendben volt, fürdőszoba, tisztaság, ágy és hajszárító.
Rendbehoztuk magunkat és lementünk enni. Tisztáztuk, hogy most felhasználjuk a szobához járó reggelijegyet, aztán holnap meg fizetünk a kajáért (150 Rbl/fő). Mindezt oroszul és egyszerűen kommunikáltam le. Nyelvi sikerélményem és az elfogyasztott ennivaló tovább szépítette a napot, bár az még erősen takarásban volt, de már nem esett. Ejtőztünk, kipakoltunk és elindultunk a Kremlbe. A térkép alapján a szállodánk két metróállomás között volt, így próbaképpen elindultunk a másik felé. Az időközben betaknyosodó és torkát fájlaló nejemnek kerestünk egy patikát. A gyógyszertár egy egészségcentrum aulájában volt, az eladó néni nagyon készségesen még egy pohár forró vizet is hozott a hazai csodaszerhez.
A „Владыкино” állomásig kellemesebb volt az út, mint reggel a hotelhez. Egy kisebb, 4 emeletes házakból álló, de szintén parkosított lakótelepen kellett átvágni.
A házak a hajdani ideiglenesen itt állomásozók tiszti lakótelepére emlékeztettek. Némelyik erkélyt kifakult, rozsdás hullámlemezzel kerítették körbe,
a kapuk mindegyike valamilyen zord tele-vas szerkezet.
No, hiába, ez már nem a kirakat városrész. Néhány régi Ladával és Volgával is találkoztunk. Többel, mint a belvárosban, de itt is csak elvétve. Viszont új Ladából, ami az Opel Astrára emlékeztetett, itt már elég sok futott.
A „Боровицкая” megállónál szálltunk ki, majd rövid sétával a Kremlhez értünk.
A területet körülvevő, több bástyával tagolt épületkomplexum egyik fele az orosz politikai élet központja, a másik fele a skanzenként megőrzött régi városmag, ahová múzeumi belépőt (300 Rbl) váltva mehetünk be. Két pénztárban lehet jegyet venni, ami felváltva időnként 20 perces technikai szünetet tart. Eközben megállt a sor. Érdekes…
..
A látványosságok egy kis teret vesznek körül. Itt található az Uszpenszkij Székesegyház (Mennybemenetel Székesegyház), ami a volt állami főtemplom, az orosz cárok koronázó-temploma.
A Blagovescsenszkij Székesegyház (Angyali Üdvözlet Székesegyház) a moszkvai nagyfejedelmek és cárok egykori házitemplomaként működött.
Az Arhangelszkij Székesegyház (Mihály Arkangyal Székesegyház) a nagyfejedelmek és cárok temetkezési temploma volt. Az épületben félóránként egy néhány főből álló fiúkórus énekel egy-egy dalt. A sok száz éves épület, a szent hely maga és a középkori kórusmű, a templomok suttogó alapzajától eltérő kristálytiszta csengésű ének összhatásában egyedi élményt nyújt. Érdemes úgy bóklászni, hogy ennek az apró kulturális csemegének is részesei legyünk.
Itt állították fel az oroszokra jellemző gigalomániás legeket: a Cárágyút
és a Cárharangot. Az ágyúval valószínűleg sohasem lőttek, az utóbbi meg egyszer sem kondult meg a Nagy Iván harangtoronyban.
A harangot a világon a legnagyobbra akarták készíteni egy korábbi tűzvészben megsérült másik helyére, de még az öntőformában volt az óriás 200 tonnás monstrum, amikor ismét tűzvész pusztított. Az oltáskor víz érte és egy jó nagy darab kitört belőle. Ma a turisták fényképezkednek előtte.
A kincstár aznap nem volt nyitva és az eső elkezdett szakadni. A templomok részletes ismertetését tartalmazó régi útikönyvet meg a szállóban felejtettük, és az egymástól 20 méterre lévő templomok kulturális töménysége elérte a befogadóképességünk határát. Így megázva, mind hangulatilag, mind időjárásilag kissé borúsan elhagytuk a helyszínt. Közérzetünk javítására betértünk az „Ohotnij Rjad” bevásárlóközpont földalatti gyorséttermeihez, ahol rengeteg kajálda várta a rengeteg turistát. Hát, mit mondjak, megtalálták…. Vagy 90%-ig tele voltak az asztalok. Az árak az első moszkvai vacsinkhoz hasonlatosak: jó drágák. De az eső esett, kajálni meg kell, így aztán találomra beálltunk egy pulthoz. Természetesen itt is előjöttek a kommunikációs problémák, így én még egy körben ettem valamit, amivel egyrészt nem tudtam leülni, másrészt nem volt olyan finom, és csupa zsír lett a kezem…. Szóval a hangulatjavítás nem sikeredett annyira.
Kissé vert sereg benyomását keltve visszavonultunk a szállodába. Most már a szimpatikusabb Владыкино metróállomásnál szálltunk le. Még benéztünk egy „közértbe” a lakótelepen. Kicsit el volt dugva, és vélhetően foglalkoztatáspolitikai megfontolásból külön volt választva az édességes, az alkoholos, az üdítős, a húsos, a vegyi stb…. pult, mindegyiknél volt egy-egy eladó, és nála kellett fizetni. A boltban kb. olyan árak voltak, mint nálunk. Vettünk valami nasit, meg egy igazán „bolsaja” «Балтика» sört 7 (!) dl-es dobozban.
Visszamentünk a hotelbe. Neteztem egy kicsit a szálló internet kávézójában, nézegettük a képeket, dokumentáltam a „pénztárkönyvünket”, összepakoltunk a bőröndökbe, végül szunya.
