1.    Nap, Budapest-Bécs-Moszkva – Május 30.

Indulás a Népliget buszpályaudvarról 7-kor Volánbusszal. Még a határ előtt beterelnek mindenkit a parkolóba, 2 utas fennakadt az útlevél-ellenőrzésen. 40 perc várakozás után továbbindulunk. Kicsit izgultunk, de a sofőr beletaposott a gázba, így másfél órával az indulás előtt megérkeztünk a reptérre. A repcsi a Flyniki 12:00-kor induló gépe volt (151 € oda-vissza személyenként mindennel, 5 hónappal előre lefoglalva). A fedélzeten 2 szendvicset, üdítőt, kávét ingyér adnak, ha mást akarsz enni-inni, az már fizetős. Moszkva előtt vagy 30 percet keringtünk, és ugyanennyit köröztünk a betonon, hogy a csápos állóhelyünk felszabaduljon, így 1 órás késéssel szálltunk ki az A320-ból a Domogyedovo reptéren.

A reptér honlapjától eltérően nem a reptéren, hanem a buszon lehet megvenni a jegyeket a metróig fuvarozó „sima” 308-as buszra is (70 Rbl).  A „marsrutnoje” autóbuszon (80 Rbl) szintén a sofőrnek kell fizetni. Mi a sima buszt választottuk, még le tudtunk ülni, de nagyon tömve volt. A marsrutnoje ilyen szempontból jobb: picit gyorsabb, és csak ülni lehet az általában 15-20 személyes mikrobuszban. Visszafelé már ezzel jöttünk.

A busz a Domogyedovszkaja metróállomásra hozott, ahonnan kb. 45 percnyi utazás (egy átszállással) után a Leningradszkij pályaudvarra értünk. Itt sorbanállás nélkül felvettük az otthonról (a www.rzd.ru oldalon) foglalt vonatjegyeket a  „регистрации «Электронного билета»” felirattal ékesített bódéból.

Az ügylet gond nélkül, meglepően simán ment. Mivel az internet tanúsága szerint az indulás előtt már hetekkel elfogyott a „platzkartnij” (egylégterű fekvőhelyes) vagonokban a hely, így mindenképpen megérte előre lefoglalni. Igaz, ez jegyenként 143 Rbl pluszköltséggel járt, de így legalább volt hely.

Jeggyel a kezünkben a csomagmegőrző felkutatása volt a következő cselekedetünk.  A Leningradszkij pu, és a csomagmegőrző is a metrókijárattól balra van. Jobbra a  Kazanszkij pályaudvar. A „камеры храиеиия” (csomagmegőrző) jól láthatóan ki volt írva.  Az alagsorban a cuccokat 2 ablaknál veszik be, mindegyiknél szerepel néhány időpont, amikor be van csukva az adott tároló kb. 20-30 percre. Célszerű a biztonság kedvéért tisztázni, hogy nyitva lesz-e akkor, amikorra tervezzük a visszajövetelt. 

 Ezután bemetróztunk a Vörös térre. A metró egyik kijárata pont a térre nyílik. Zsukov Marsall lovasszobra mellett, a legújabb (szerintem idióta) szokással találkoztunk: a Vörös tér előtt van a moszkvai 0 km-t jelképező kör: turista beleáll, a háta mögé hajít némi aprót, és néhány hajléktalan meg koldus  egymás elől kapkodják el a repülő adományt.

A téren néhány turista szédelgett.  A metró hangyáihoz képest felüdülés volt az itteni laza séta. 

A GUM-ban pangás, csupa csilli-villi multiüzletek.  Itt vettünk fogkrémet a másnap reggeli (vonatos) tisztálkodáshoz.

A Székesegyház már zárva volt, de a kupolái előtt készítettünk néhány képet a lemenőben lévő nap sárgás fényében. 

A tér előtt a Sándor-kert és az „Ohotnij Rjad” föld alá süllyesztett bevásárlóközpont parkjában bóklásztunk, majd betértünk a „Sbarro” olasz gyorsétterembe vacsizni. Az üzemegység önkiszolgáló jelleggel működött. Volt egy nagy svédasztal is, ahol mindenfélével telerakhattuk a tányérunkat 59 Rbl-ért.  Felcsillant a szemünk, és csak a pénztárnál vettük észre, hogy 10 dkg kerül ennyibe.….1300 Rubelból kajáltunk műanyag tányérból, műanyag villával, műanyag széken.…. A Mekiben itthon ennyi pénzért hasonló körülmények között 5-en esszük dagadtra magunkat. Na mondjuk legalább itt is rogyásig zabáltunk……

 A kissé drágára sikerált vacsi után még lőttünk egy-két kockát a kivilágított GUM-ra: 

 A Blazsennij Székesegyházra: 
 és a parkra: 

 
Ezután irány a Leningradszkij Vakzál! A pályaudvar környéke a Keletire emlékeztetett: jónéhány részeg, itt-ott orrfacsaró húgyszag. Maga a pályaudvar már normális volt, de leülni nem lehetett a tömegben.

Érdekes módon csak indulás előtt kb. 20 perccel írták ki, hogy honnan indul a vonatunk, és akkor is állt be. A szép hosszú, 16 vagonból álló szerelvény elejére szólt a jegyünk. A kalauz a vagon bejáratánál megnézi a jegyeket, aztán be lehet szállni. 

 A helyeket úgy foglaltuk le, hogy a sétálófolyosóra merőleges részen 1 alsó és egy felső ágy jusson.  Az alsó ülés/fekvőhely felnyitható, oda mindkettőnk repülőgép-kézipoggyász kompatibilis méretű táskája pont belefért. Így, ha bármit ki akartunk volna venni a kis bőröndökből, nem idegeneket kell felállítani, hanem „családon belül” rendezhettük a dolgot. A felső ágyon utazva kicsit jobban „egyedül” lehet lenni, alul mindenki az ember képébe bámul, aki elhalad a folyosón. 

Az utazóközönség meglepően kultúráltan viselkedett. Mindenki megágyazott: az alsó ágyak matracai a felső ágy fölötti polcon voltak, azt onnan le kellett szedni, és az előre kiosztott ágyneműt meg ráteríteni. A vonat pontosan indult, még bő fél óráig volt zene, meg normális világítás, aztán fél óráig fél fényerő, majd azután már csak néhány helyzetfény világított és szunya. Semmi hangoskodás, semmi izzadságszag, csak fülledt volt a levegő, ami indulás után némileg frissült a szellőztető rendszernek köszönhetően. Az ablakok fixek, nem lehet lehúzni. Az éjszaka nyugisan telt, a monoton zakatolás jótékonyan hatott.

◄ VISSZA A TARTALOMHOZ                                       TOVÁBB ►